Gyengék vagyunk és sérülékenyek,
de hogy ne lássa rajtunk senki,
öklünket rázzuk a világnak,
büszkén viseljük sebeinket,
hisszük, hogy nem tartozunk másnak,
csak önmagunknak.
Éjszaka...
vagy ha álmatlan hajnal éber
forgolódás közben talál,
megrebbenve, mint gyertya fénye
kimondjuk súgva, szinte félve
mindenkinek a titkok-titkát,
mit eltemetni végleg nem lehet:
gyengék vagyunk... és sérülékenyek...

_

régen a világot akartam
ma elég egy ölelés
régen számított mit gondolnak
ma édes kevés
régen a csodákban nem hittem
de ma már láttam
ahogy porszemként a széllel
az egekig szálltam
tudom rengeteg a gond
de ha neked szól egy mosoly
az mindent megér és a baj
már nem annyira komoly

_

Midőn rám leltél olyan voltam mint egy kivetett kavics a parton
Mint valami fura dolog amit senki se tud mire tartson
Mint régi szextánsra tapadt moszat amit partra hajít a dagály
Mint köd amely kéretlenül az ablakra ül s be-beszáll
Mint mások-hagyta rendetlenség egy szállodai szobasarokban
Mint ünnep utáni reggel a téren szétszórt zsírpapírokban
Mint potyautas aki a vonat-lépcsőn kuporog
Patak amit eltérítettek útjából a gonosz parti lakók
Erdei vad mely az autók reflektorába belekábul
Éjjeli őr aki hajnalban hazatart robotából
Mint rossz álom mely a börtön homályában sehogy sem oszol
Mint madár mely őrjöngve verdes a házban ha fogoly
Mint gyűrű piros nyoma a megcsalt szerelmesek ujján
Mint egy kocsi amit sorsára hagytak állva az utcán
Mint egy eltépett levél mely a szél szárnyán tovaszáll
Mint lesülés a kézen amit otthagyott a tavalyi nyár
Mint téveteg tekintete annak aki érzi messzire tévedt
Mint podgyász amit a megőrzőben ottfeledének
Mint egy ajtó vagy ablak ami nyitva maradt valahol
Mint a seb melyen a villám a fába s a szívbe hatol
Mint egy kő mely az útszélen ott marad emlékeztetőnek
Mint baj mely mint a véraláfutás nem szüntethető meg
Mint hiábavaló hajókürt a távoli tengeren
Mint kés emléke a húsban amely nem múlik el sohasem
Mint elcsatangolt ló amely inna s a mocsár körül ődöng
Mint vánkos amely lázálmas éjjelen összegyűrődött
Mint káprázó szemmel a napra szórt durva szitok
Mint a harag ha látjuk hogy a földön semmi se változott
Úgy leltél te rám az éjben mint egy szóra mely jóvátehetetlen
Mint a csavargóra ki aludni az istállóba hevert le
Mint ebre amely nyakörvén másnak a nevét viseli
Mint egy régvolt emberre aki zajjal és dühhel telis-teli

_

Megtörtént Kínában. 
Egy vak vezette a hìdépítést.

Történnek dolgok 
azt hittem 
ilyesmi ma már 
biztos nem történhet 
egy hídépítô mérnök 
aki vak volt 
megbízást kapott 
kit kineveztek 
kivitelezônek

persze a hid lerogyott 
milött kész lett volna 
- de kik voltak a vakok? 
akik a megbízást adták 
a vakságáról tudva!

ez viccnek is megfelel 
de ha jön egy mosoly 
elfojtjuk keblünkben 
velünk is megtörténhet 
talán az ilyen 
az eset oly komoly

- vakul elfogadom 
hiszem amit mondasz. 
a gödörbe voltam sokszor 
a vak mutatta az utat

ha vak vezet vakot 
járnak körbe körbe 
és nem veszik észre 
hogy estek gödörbe 

Oldal: Sima versek!
versek minden mennyiségben!;) - © 2008 - 2024 - verseeek.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat